A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közlekedés. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. június 22., szombat
2013. június 12., szerda
2013. április 8., hétfő
2013. február 12., kedd
Ötös busz
"1926. július 19-én indult az 5-ös autóbusz. A Ferenc József (Roosevelt) térről indult, és a Fő utcán át a Marczibányi térigközlekedett, majd 1929. augusztus 1-jén útvonalát a Retek utcán túl a János Kórházig (Széna térig) hosszabbították. Az1930-as évek végétől az Aréna (Dózsa György) út – István út – Dohány utca (ellenkező irányban: Wesselényi utca – Dembinszky utca) – Károly körút – Deák Ferenc tér – Deák Ferenc utca (Erzsébet tér) – Vörösmarty tér – Dorottya utca (gr. Tiszai István utca) – Ferenc József tér – Lánchíd – Fő utca – Batthyány tér – Batthyány utca – Mária utca – Széna tér – Retek utca – Pasaréti út – Hadapród utca útvonalon közlekedett. Ekkor a menetidő 32 perc volt.
1944 decemberében a járat – Budapest ostroma miatt – megszűnt, majd 1945. augusztus 5-én 5-ös jelzéssel gyorsjáratot indítottak a Deák Ferenc tér – Múzeum körút – pontonhíd – Szent Gellért tér – Krisztina körút – Széll Kálmán (Moszkva) tér útvonalon. A buszok 1946. január 5-től az újra átadott Ferenc József (Szabadság) hídon át közlekedtek, majd 1946. január 18-án elkészült az új Kossuth híd, így ezután erre jártak. Ezzel az 5-ös busz gyorsjárati jellege meg is szűnt.
Üzemanyag hiány miatt 1946. március 5-étől a buszjárat közlekedése szünetelt, majd 1946. március 20-ánengedélyezték a buszok Kossuth hídon való átkelését, ezért ezután a Blaha Lujza tér – Kossuth híd – Széll Kálmán (Moszkva) tér útvonalon közlekedtek. Útvonalát 1947. szeptember 16-án a Széll Kálmán (Moszkva) tértől a Pasaréti térighosszabbították. 1948. február 16-ától az 5-ös busz ismét a Dózsa György út – Dohány utca útvonalon közlekedett a Pasaréti tér felé, majd szeptember 28-án elindult az 5-ös operai járata is.
1950. november 2-án indult el a főváros első gyorsjárata 105-ös jelzéssel a Deák Ferenc tér és a Pasaréti tér között, de1951. január 27-én a 105-ös gyorsjáratot – jármű-kihasználatlanság miatt – megszüntették, ám 1971. szeptember 3-án(20 év szünet után) újra elindították a 105-ös gyorsjáratot. Útvonala az eredeti maradt.
1972. december 23-ától az 5-ös autóbuszok a Március 15-e térről az Erzsébet hídon át közlekedtek a Pasaréti térre. (A kieső szakaszon a 74-es busz közlekedett tovább. Ezt néhány évvel később a 74-es trolibusz (Budapest) váltotta fel.) Ugyanezen a napon szüntették meg a 105-ös gyorsjáratot, de 1974. szeptember 2-ától ismét közlekedett a 105-ös, aminek 1977. január 1-jétől 5gy az új jelzés, de 1990. augusztus 31-én az 5gy autóbuszjárat – jármű-kihasználatlanság miatt – megszűnt.
1990. december 11-étől a 105-ös busz a Hősök tere és az Apor Vilmos tér között közlekedett. (Ez a járat a 4-es buszvonalának „kettévágása” után a budai szakaszát pótolja.) 1995. március 18-ától, a Földalatti felújítása miatt a 105-ös autóbuszok már csak a Deák Ferenc térről közlekedtek az Apor Vilmos térre.[1] 2007. szeptember 3-án a 4-es, 4gy és 105-ös autóbuszokat összevonták, így a 105-ös jelzésű autóbusz a Gyöngyösi utca és az Apor Vilmos tér között közlekedett, akárcsak a régi 4-es busz.
2008. szeptember 6-ától az 5-ös autóbuszjáratot összevonták a 67V villamospótló, és a 25-ös buszokkal, így útvonala egészen Rákospalotáig hosszabbodott."
Forrás: wikipedia
2013. február 7., csütörtök
Körforgalom
"A körforgalom olyan forgalomszervezési megoldás, amit főleg nagy forgalmú, vagy veszélyes kereszteződésekben alakítanak ki. Előnye, hogy lelassítás nélkül nehezen lehet áthaladni rajta, illetve csak egy irányba kell figyelni a behajtásnál."
http://www.epito.bme.hu/uvt/oktatas/feltoltesek/BMEEOUV-SN1/uttervezes_07_-_korforgalom_meretezese.pdf
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


+(1).jpg)



